Hallgasd online

Most szól

Ofenbach

Be Mine

Hangtár

Videótár

Szerinted?

Egyetértesz azzal, hogy korcsolyapálya épül a Mátyás király szoborcsoport köré?

Csoma Botond: Fenntartható stratégiára van szüksége a magyar oktatásnak

Szakemberek bevonásával, az egyházak, az RMDSZ és a tanfelügyelők segítségével egy testületet hoznak létre, amely egy olyan stratégiát dolgoz ki az elkövetkezendő öt évre, amely biztosítja azt, hogy minden magyar gyermek anyanyelvű oktatásban részesülhessen Kolozs megyében. A Kolozs megyei RMDSZ mai sajtótájékoztatóján Csoma Botond elmondta megközelítőleg 100 gyerekkel van kevesebb a 4-ik és a 8-ik osztályokban a megyében. „A mostani állást tekintve vidéken a kisebb létszámú iskolákban is indulnak ötödik osztályok és a zene iskolában is indul kevesebb létszámmal osztály, hisz ezekre nincs más alternatíva. Jó hír viszont az, hogy a tavaly nem indult Désen kilencedik osztály, mert nem volt meg a megfelelő gyerek létszám, de szerencsére idén szeptembertől 21 diákkal beindul az osztály." – hangsúlyozta Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke.

(paprika Rádió, Cs.G./közlemény)

Szórakozás

Így kell kirakni a Rubik-kockát 4.59 másodperc alatt

A koreai SeungBeom Cho rakja ki a világon a leggyorsabban a Rubik-kockát. A logikai játék megszállottja október végén, az amerikai Illinois-ban megrendezett Chica Ghosts 2017 elnevezésű verseny első fordulójában teljesítette az elképesztő időt.

Bővebben...:

A legmeghatóbb kisfilm, amit Halloween-ra csak készíthettek

Ez a kétperces kisfilm csak látszólag szól a Halloweenről. Valójában a szeretet, a nyitottság, a család, és a feltétel nélküli elfogadás áll a középpontban. Mert embernek lenni jó. Na, de nem lőjük le a poént...

Bővebben...:

Paprika Top 40

  1. Bagossy Brothers Company - Kettőből egy

  2. Lóci Játszik - Nem táncolsz jobban mint én

  3. Nothing But Thieves - Sorry

  4. Caramel - Használd a szívedet

  5. ZZ Ward - Cannonball

Teljes lista >>