Hallgasd online

Most szól

Racoon

Guilty

Hangtár

Videótár

Szerinted?

Egyetértesz azzal, hogy korcsolyapálya épül a Mátyás király szoborcsoport köré?

Októbertől állami támogatásban részesülnek a történelmi magyar egyházak lelkészképzői

Először részesülnek Romániában diákalapú, úgynevezett fejkvótás állami támogatásban októbertől azon történelmi magyar egyházaink lelkészképzői, amelyek nem állami rendszerben szervezik az oktatást, ugyanis az RMDSZ által kidolgozott erre vonatkozó törvény megjelent a Hivatalos Közlönyben. – mutatott rá Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, a Szövetség oktatásügyi szakembere. Szabó Ödön Bihar megyei képviselő elmondta, hogy az RMDSZ a történelmi magyar egyházak képviselőivel közösen dolgozta ki a törvénykezdeményezést az elmúlt évben, amelyet a parlamenti procedúrák miatt idén újból iktatnia kellett az alakulatnak.

(Paprika Rádió Cs.G./közlemény)

Szórakozás

Így kell kirakni a Rubik-kockát 4.59 másodperc alatt

A koreai SeungBeom Cho rakja ki a világon a leggyorsabban a Rubik-kockát. A logikai játék megszállottja október végén, az amerikai Illinois-ban megrendezett Chica Ghosts 2017 elnevezésű verseny első fordulójában teljesítette az elképesztő időt.

Bővebben...:

A legmeghatóbb kisfilm, amit Halloween-ra csak készíthettek

Ez a kétperces kisfilm csak látszólag szól a Halloweenről. Valójában a szeretet, a nyitottság, a család, és a feltétel nélküli elfogadás áll a középpontban. Mert embernek lenni jó. Na, de nem lőjük le a poént...

Bővebben...:

Paprika Top 40

  1. Bagossy Brothers Company - Kettőből egy

  2. Lóci Játszik - Nem táncolsz jobban mint én

  3. Nothing But Thieves - Sorry

  4. Caramel - Használd a szívedet

  5. ZZ Ward - Cannonball

Teljes lista >>