Hallgasd online

Most szól

Edda

Elerlek egyszer

Hangtár

Videótár

Szerinted?

Hol hallgatod legtöbbet a Paprika Rádiót?

Otthon - 45.9%
Az autóban - 23.5%
Munkahelyen - 17.2%
Fülhallgatóval, bárhol - 13.4%

Szavazatok száma: 941
A szavazás lejárt : 26 ápr. 2018 - 00:00

Kevesebb mint egy hónapon belül hozzájutnak a páciensek a szükséges immunglobulin-adagokhoz

Kevesebb mint egy hónapon belül hozzájutnak a páciensek a szükséges immunglobulin-adagokhoz - jelentette ki Sorina Pintea egészségügyi miniszter.

Az egészségügyi tárca vezetője szerint megkötötték a szerződéseket és a 'pénz elő van készítve' a beszerzendő immunglobulin-adagokra.

Arra a kérdésre, hogy becslése szerint mikor fogják megkapni a szükséges kezelést a betegek, Pintea azt felelte, hogy hamarosan.

Március 12-én az egészségügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy legtöbb két héten belül tízezer adag immunglobulin érkezik az országba, miután ugyanis Románia igénybe vette az Európai Unió és a NATO segélykérő mechanizmusát, két-három hónapra elegendő ellenanyag-mennyiséget ajánlottak fel.

Az első tízezer dózis Ausztriából fog érkezni legfeljebb két héten belül, majd ugyanekkora mennyiséget küld Olaszország, illetve az Amerikai Egyesült Államok is - ismertette akkor a miniszter.

Az összesen 150 kg ellenanyag legtöbb három hónapig lesz elegendő, ezen időszak lejárta után visszatérnek a rendes kerékvágásba az immunglobulin-beszerzéssel - tette hozzá nyilatkozatában Pintea.

(agerpres)

Szórakozás

Nyerj tőlünk piknikező túlélő szettet!

A szabadban való tökéletes kikapcsolódáshoz adunk egy nagy tál torockói sajtkülönlegességet, egy láda Igazi Csíki Sört és egy 500 lej értékű felső kategóriás Barbecook márkájú grillsütőt!

Részletek: https://bit.ly/2Fd6BjX

Paprikás kérdőív - Mondd el a véleményed és nyerj!

Kedves hallgató! Szeretnénk a Paprika Rádió kínálatát még színesebbé és gazdagabbá tenni, ezért arra kérünk, töltsd ki az alábbi kérdőívet, mely mindössze 3 percet vesz igénybe: https://goo.gl/JBuhNs Amennyiben a kérdéssor végén megadod neved és telefonszámod, részt veszel sorsolásunkon és március 5-én, hétfőn egy értékes ajándékcsomagot nyerhetsz! A kérdőív kitöltésének határideje március 4-e, vasárnap éjfél!

Paprika Top 40

  1. Eminem ft Ed Sheeran - River

  2. Rita Ora - Anywhere

  3. Living Room - Kirakat élet

  4. Tom Grennan - Found What Ive Been Looking For

  5. Ed Sheeran + Beyonce - Perfect

Teljes lista >>

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.
Adatvédelmi tájékoztató RENDBEN