Hallgasd online

Most szól

Soulwave

Szaladok

Hangtár

Videótár

Szerinted?

Örülsz annak, hogy fesztiválvárossá nőtte ki magát Kolozsvár?

Súlyosan büntetnék az agresszív sofőröket

Egy szenátushoz benyújtott törvénytervezet szerint 6-tól 8 pontig terjedő büntetéssel és a gépjárművezetői engedély akár két hónapos felfüggesztésével is súlythatják a jövőben azokat a sofőröket, akik a gyorsabb haladás érdekében agresszív sávváltásokat hajtanak végre, vagy megfélemlítés céljával túl közel haladnak az előttük vagy mellettük közlekedő járművekhez. A törvénytervezet a túlzott hang- és fényjelzéseket, illetve a gépjárművekkel a járdán való közlekedést is szigorúan büntetné. A 40 törvényhozó által aláírt jogszabálytervezet indoklásában az áll, hogy az utóbbi időben rendkívüli módon megnőtt az agresszív vezetéshez visszavezethető balesetek száma, ezért annak súlyos büntetésére van szükség. A törvénytervezet szerint agresszív vezetésnek minősül továbbá: a kézifék használata megfordulás közben, a motorkerékpárral való "egykerekezés", az előzést követő agresszív fékezés, vagy feltartás, de az útkereszteződésnél, illetve -lezárásoknál a várakozó autók megelőzése is.
(mediafax)

Szórakozás

Beépített ütközésgátló van a madarakban

Meglepően egyszerű oka van annak, hogy a madarak sohasem ütköznek össze a levegőben: mindig jobbra térnek ki egymás elől.

Bővebben...:

A 8 legjobb ital lefekvés előttre

A méregtelenítés akkor a leghatékonyabb, amikor alszunk, a szervezetünk ilyenkor regenerálja és építi újjá a szöveteket.

Bővebben...:

Paprika Top 40

  1. Irie Maffia - Wake Up
  2. Roy és Ádám - Szerelmi állapot

  3. Pál Dénes - Hagyom

  4. Ed Sheeran - Shape Of You

  5. Ákos - Átölel

     

Teljes lista >>