Elvis Kertész Mihálynak köszönheti élete legjobb alakítását!

Elvis Kertész Mihálynak köszönheti élete legjobb alakítását!

Sep 12, 2022

Hollywood sok híressége lehetett hálás a sorsnak, hogy Kertész Mihály a húszas évek második felében a tengerentúlon kezdett dolgozni. 

A kalandfilmet, westernt, vígjátékot, de akár horrort is bátran forgató rendező többek közt Errol Flynn, Humphrey Bogart, Spencer Tracy és Bette Davis karrierjének felívelésében egyaránt jelentős szerepet játszott. Az idei Budapest Klasszikus Film Maratonon hét filmmel is megemlékeznek a hatvan éve elhunyt Oscar-díjas magyar filmesről, akinek a programban helyet kapott, Elvis Presley-vel forgatott King Creole című alkotását most láthatja először nagyvásznon a hazai közönség.

Ha létezne díj, ami a legtermékenyebb filmeseknek jár, az 1886-ban született Kertész Mihály biztosan a kitüntetettek közt lenne. Ötven évet felölelő pályafutása alatt mintegy 180 mozgóképes alkotás elkészítésében vett részt. Jórészt filmeket forgatott, de belekóstolt a dokumentumfilmezésbe és a tévésorozatok világába is. 1912-ben állt először a kamerák mögé és néhány hónapos koppenhágai tanulmányút után az Osztrák-Magyar Monarchia egyik vezető rendezőjeként kezdte el sorra gyártani a honi némafilmeket. Hét év alatt több mint negyvenet, amelyek java része sajnos az idők folyamán elveszett. A kevés kivételek egyike a Budapesti Klasszikus Film Maraton ezévi programjában, felújított és digitalizált változatban látható A tolonc, aminek a kópiája 2006-ban került elő a New York-i Magyar Ház pincéjéből. A népszínmű adaptációja azért különleges, mert ez az egyetlen, amely megörökítette az utókornak filmszalagon a magyar színjátszás nagyasszonyát, Jászai Marit. A filmet szabadtéren, a Szent István téren felállított óriásvásznon, a Győri Filharmonikus Zenekar élő zenei kíséretében láthatja a közönség.

Folytatás itt.