A fülbemászó dallamok úgy terjednek az embereken, mint a vírus

A fülbemászó dallamok úgy terjednek az embereken, mint a vírus

Sep 22, 2021

A fülbemászó dallamok úgy terjednek, mint egy vírus – állapította meg egy brit tanulmány, amely szerint

“egyes zenék egyenesen fertőzők, és a kórokozókhoz hasonlóan ugrálnak egyik gazdatestről a másikra”.

A nagy-britanniai kutatáshoz használt adatokat még a streamingkorszak előtt gyűjtötték, de az eredmények azt sugallják, hogy a fülbemászó dallamok és a fertőző betegségek között több a hasonlóság, mint gondolnánk – írta a tanulmányt ismertető ScienceAlert portál.

A kutatók 2007 és 2014 között vizsgálták a Nokia mobiltelefonokra letöltött dalokat. Az elemzés azt mutatta, hogy néhány dallam jól illeszkedik a fertőző betegségek általános modelljébe, az úgynevezett fogékony-fertőző-gyógyult (SIR) modellbe.

A kutatók ebből kiindulva arra a megállapításra jutottak, hogy a betegség és a dalok terjedésében is hasonló társadalmi mechanizmusok játszhatnak szerepet.

Folytatás itt.