Ma 8 éve hagyott itt minket Cipő

Ma 8 éve hagyott itt minket Cipő

Mar 11, 2021

Már 8 éve, hogy itt hagyott minket Magyarország egyik legkedveltebb énekese Bódi László (becenevén Cipő), kárpátaljai származású magyar rockénekes, zeneszerző, dalszerző, a Republic együttes alapító tagja, énekese és frontembere.

Bódi László éveken át krónikus szívritmuszavarban szenvedett. Kritikus egészségi állapotáról nem szeretett beszélni, és a szívátültetés gondolatától is elzárkózott. 2009-ben megműtötték koszorúér betegsége miatt, lábon hordott ki egy szívinfarktust élete utolsó szakaszában pedig súlyos tüdőgyulladással is kezelték, karja is eltört. 2013 februárjában szívritmuszavara végül szívrohamhoz vezetett. A mentők háromnegyed órán keresztül küzdöttek az életéért, majd egy budapesti kórházba szállították ahol intenzív osztályra került. Az énekest mélyaltatásban tartották, ahonnan az orvosok többször próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel, kómás állapotba került. Több mint 3 hétig feküdt kómás állapotban és bár az orvosok láttak esélyt Cipő gyógyulására, sajnos Bódi László 2013. március 11-én hajnalban, 48 évesen elhunyt. 2013. március 22-én, a kistarcsai temetőben helyezték örök nyugalomra édesapja sírhelyéhez közel.

forrás: http://koncertmagazin.hu